Ahmet Bajturszinov

A nehéz idők erős embereket teremtenek,

Az erős emberek jó időket teremtenek,

A jó idők gyenge embereket teremtenek,

A gyenge emberek nehéz időket teremtenek.

A huszadik század elején a kazak nép a gyarmati elnyomás nehéz időszakát élte át: a legjobb földeket elvették a kitelepített parasztok javára,  nem volt hozzáférés az oktatáshoz, és nem épültek a lakosság igényeit kielégítő gyárak és üzemek.  Ilyen körülmények között a kazakok között kezdett kialakulni egy olyan réteg, amely a cári kormánnyal szemben a saját népe érdekeit kezdte védeni. Alihan Bokejhanov, Mirzsakip Dulatov, Ahmet Bajturszinov és Sakarim Kudajberdiuli tartoztak közéjük. A sztyeppék továbbfejlesztési feltételeinek felállítása mellett a kazak irodalom kiemelkedő képviselőinek is tekintendőek. A kazakok oktatására, egységére és konszolidációjára szólítottak fel a verseikben, költeményeikben és regényeikben. A kazakok különösen Ahmet Bajturszinovot nevezték a „nemzet tanítójának”, mivel a népet írni-olvasni, tudományra és művészetre akarta tanítani. A neves kazak vezető 1872. január 16-án született a Torgaj régióban. Ahmet Bajturszinov gyermekkora óta megtapasztalta a cári közigazgatás igazságtalanságát: 1885-ben az apját és három testvérét Szibériába száműzték. A közeli rokonok gondoskodtak a kisgyerekről az faluban, ahol első tanulmányait a helyi mullah-tól szerezte. A XIX-XX. században az ilyen alapfokú tanítási fajta a kazak oktatás jellemzőjének mondható. Ahmet Bajturszinov nagyon érdeklődő és ügyes tanuló volt, így a szükséges vizsgákat letéve bekerült a torgaji orosz-kazak iskolába. Miután sikeresen elvégezte, 1895-ig Orenburgban folytatta tanulmányait a tanítóképzőben, amelyet a kazakok másik kiváló pedagógusa és felvilágosítója, Ybirai Altinszarin alapított.

A szeminárium elvégzése után Ahmet Bajturszinov tanári pályafutását az Aktöbei régióban kezdte, majd Kosztanajban folytatta. Utóbbi városban találkozott egy Badrisafa nevű lánnyal, aki élete párja lett.

Ahmet Bajturszinov szem előtt tartotta népe nehéz helyzetét, amely arra késztette, hogy politikailag aktívvá váljon. 1905-ben ő volt az egyik kezdeményezője a II. Miklós császárhoz intézett Karkaralai petíciónak, amelyben a kazakok a gyarmati politika megszüntetését és nemzeti autonómiát követeltek. Ahmet Bajturszinovot 1907-ben és 1909-ben letartóztatták a cári adminisztrációval szembeni kritikája miatt.

A politikai tevékenységével egy időre felhagyva az élete legfontosabb küldetésébe vágott bele, a kazak nyelv reformjába. Történelmileg a kazakok arab írást használtak, amely nem mindig hangsúlyozta a kazak nyelv mélységét és gazdagságát. Először is nekilátott egy ábécé megalkotásának, amely a kazak nyelv sajátos betűit és harmonikus hangjait tartalmazta. 1912-ben kiadta „Oku kurali” („Taneszköz”) című művét, amely ábécévé vált, és 1913 után Ahmet Bajturszinov ábécéjét az egész kazak sztyeppén és az összes iskolában használták már. A 24 betűből álló új ábécé a „Zsana jemle” („Új helyesírás”) vagy „Töte Zsazu” („Közvetlen írás”) nevét kapta. Az újítás lényege az volt, hogy Bajturszinov kizárta a magánhangzós arab betűket, amelyek a kazak nyelvben nem voltak hagyományosak és amelyeket nem használtak. Az, hogy a kazakok korábban ezeket a betűket használták, a vallással, az iszlámmal magyarázható, amely nemcsak hitként, hanem a kulturális rendszer részeként is eljutott Kazahsztán területére. 1914 és 1916 között „Til Kurali” („Taneszköz”) címmel gyűjteményt adott ki, amely olyan témákból állt, mint morfológia, fonetika, szintaxis.

Akhmet Bajturszynov alapozója

1913-ban Orenburg városában Ahmet Bajturszinov annak a fontosságát felismerve, hogy az oktatásról szóló üzenetét eljuttathassa az emberekhez, visszatért a politikába és a „Kazak” nevű újság kiadásába kezdett. Az újság 1918-ig létezett. 1917-ben közvetlenül az októberi forradalom után Ahmet Bajturszinov, Alihan Bökejhanov, Mirzsakip Dulatov és Musztafa Sokaj bejelentették a kazakok nemzeti politikai pártjának megalapítását Alas néven. Az aktivisták harcolni kezdtek a kazakok autonómiájának megadásáért, illetve az emberek életminőségének javításáért. 1918-ban pedig kihirdették az Alas autonómiát Kazaksztán területén, amely 1920-ig létezett. A fehér kormány és a monarchisták szövetségesei részéről azonban nem talált megfelelő támogatást, ezért az Alas-kormány kénytelen volt kapitulálni a szovjet kormány előtt, és maga Ahmet Bajturszinov 1929-ig  oktatásügyi népbiztos lett. 1929-ben az Alas-kormány politikai tevékenységével összefüggésben letartóztatták, és Bajturszinov családját Szibériába száműzték. 1934-ben Ahmet Bajturszinov és családja amnesztiában részesült Jekatyerina Peskovának, Makszim Gorkij feleségének a szorgalmazására, aki akkor a Vöröskereszt Bizottságnál dolgozott. 1937-ben, amikor Sztálin terrorja tömegesen elterjedt, Ahmet Bajturszinovot újra letartóztatták, és 1937. december 8-án „a nép ellenségeként” kivégzésre ítélték. A szovjet időszakban Bajturszinov műveit nem adták ki, és ki lett törölve Kazaksztán történelméből. Végül 1988-ban rehabilitálták, és a kazakok visszakapták a neves személyiség nevét. A modern Kazaksztánban a „nemzet tanítójáról” utcákat neveztek el Nur-Szultan és Aktöbe varosokban, Kosztanajban pedig az egyetemet nevezték el róla. Almatiban egy házmúzeumot létesítették.

Ahmet Bajturszinov élete a küzdelem szemléletes példájának tekintendő. A népe jogaiért, illetve a kazakok tisztességes oktatásáért és tudományáért, valamint egy jobb jövőért való küzdelem. Ahmet Bajturszinov befolyása nem korlátozódott a kazak sztyeppére. Az általa kifejlesztett egyedi ábécét Kínában, Üzbegisztánban, Afganisztánban és Iránban élő kazakok használták és használják ma is. A már független Kazaksztán kormányának kezdeményezésére emléktáblát helyeztek el Orenburg városban, ahol élt és dolgozott.

 

Bajturszynov házmúzeume Almatyban